Ezért kell ab­ba­hagy­nia a ké­zi­lab­dát Tápai Sza­bi­ná­nak

A spor­toló még leg­alább egy évet sze­re­tett volna várni a vissza­vo­nu­lás­sal, az élet azon­ban más­ként hozta.


Húsz év után, edzője miatt vonul vissza a kézilabdázástól Tápai Szabina. A sportoló a FEM3 Caféban elmondta a távozásának valódi okát.
Az volt nehéz, hogy nem így szerettem volna abbahagyni.


Nagyon jól fogalmazott az egyik terapeutánk, cicaharcba keveredtem az új edzőnkkel, amiből nem tudtam pozitívan kijönni, mert ez egy főnök-alkalmazott viszony volt" - mesélte Szabina, aki hozzátette, még egyéves szerződése volt. Ezt az időt szerette volna kitölteni, de az élet sajnos másként hozta.

Az edzőnővel egyáltalán nem tudott jól kijönni, ennek oka pedig egyszerű, bár kevéssé érthető: a hölgy nem tudta elviselni Szabina médiaszereplését.

"A karrierem alatt egyébként is sokszor volt gondom emiatt más edzőkkel. Én a kézilabdázók közül elég sokat szerepelek a médiában."

Ezt sokan nem nézik jó szemmel, még úgy sem, ha mindez nem megy a a sportoló pályafutásának rovására, mivel százszázalékos odafigyelést várnak el a játékosoktól.

Kicsit megaláztatva érzem magam, az a része fáj, ahogy vége lett ennek.


Szabina elismerte, hogy ő is elég szókimondó ember, így nem kellett félteni a nézeteltérések során. Most viszont a sportoló a fitnesz-stúdiójával szeretne foglalkozni, annak a lehetőségét pedig nem zárja ki, hogy egyszer újra pályára lépjen egy meccsen.

loading...

Additional Info

Hihetetlen felvételek: Pókok tízezrei hullottak az égből

Mintha nem lett volna elég az árvíz, pókok tízezrei leptek egy egy tasmániai várost. Ott lapulnak a…

Exkluzív fotók! Hamilton ezzel a luxusjárgánnyal érkezett a Hungaroringre

Mogyoród - Két kerékre váltott Lewis Hamilton (31). A Mercedes Forma-1-es pilótája egy fekete színű…

5 autós trükk, melyet minden sofőrnek kötelezően ismernie kell

A hétköznapi problémák felmerülése esetében az emberi találékonyság, és kreativitás nem ismer…
George Clooney azt mondta a munkásoknak: Amit Amal akar, Amal megkapj! / Fotó: Northfoto

Lessen be velünk Amal és George Clooney fényűző szerelmi fészkébe!

Amit Amal kér, azt George-tól azonnal megkapja! 7,5 milliárd forintnyi lehetett a végösszege annak…
×