Egy egész várost nyelt el a föld, de nem ez a legnagyobb rejtély a furcsa történetben

A kutatókat is meglepte: az eltűnt város végig a szemük előtt volt.


Történelmi jelentőségű leletekre bukkantak a kutatók Görögországban: idén ősszel egy 2500 éves, eltűnt város nyomait fedezték fel a régészek Athéntól 300 kilométer távolságra, az északi Thesszália régióban.

A kutatás során a Göteborgi és a Bournemouth-i Egyetem archeológusai egy Vlochos nevű faluhoz tartozó romokat tártak fel, amikor felfigyeltek az árulkodó nyomokra. Végül nagy meglepetésükre egy egész város képe kibontakozott előttük, tornyokkal, falakkal és városkapuval, sőt, a Krisztus előtti 6. századra datálható agyagcserepeket és érmeket is találtak.

 

gorog varos cserep bfe10


A kutatók elmondták, az esetben az a legnagyobb rejtély, hogy hogyan maradhatott egészen idáig titokban a város létezése. Robin Ronnlund, a kutatócsoport vezetője hangsúlyozta, hogy projektjük kiemelten fontos, hiszen az eddigi történelmi ismereteinket bővíti. Bár a kutatók korábban is hittek abban, hogy Nyugat-Thesszália az antik Athén hátországaként működhetett, valójában csak nagyon keveset tudtak a régió eltűnt városairól.

Ezt a hiányt hivatott betölteni a kutatás, amely megmutatja, mennyi felfedezésre váró pont maradt még görög földön.

A kép forrása: SIA/EFAK/YPPOA

loading...

Additional Info

Eladta lakókocsiját Dubaiban 2 millió euróért. Belülről egy luxus szállodához hasonlít!

A képen látható a világ legluxusabb és valószínűleg a legdrágább lakókocsija, az EleMMent Palazzo.…
Gyurta Dániel címvédőként nem jutott elődöntőbe /Fotó: Pozsonyi Zita

Óriási csalódás! Gyurta Dániel nem jutott be az elődöntőbe

A címvédő Gyurta Dániel a 17. időt érte el a 200 méter mell keddi előfutamában a riói olimpián, így…

Sarka Kata megmenti a házasságát

Mindenkit meglepett a hír: válságban a Sarka, Hajdú páros házassága. A feleség ezt nem tagadta, de…

Áthajtott a dupla záróvonalon, hogy leelőzze a kamiont - ő húzta a rövidebbet - videó

Egy MINI elé besorolt egy kamion, ezen a MINI sofőrje annyira begőzölt, hogy úgy döntött, nem…